elhagyom ausztráliát. sokat gondolkodtam, számoltam, hánytam-vetettem és úgy döntöttem hogy belevágok egy újabb kalandba. nem megyek haza, legalábbis még pár hónapig biztos nem. három hét múlva indulok északra. drukkoljatok, kicsit meredek lesz.
rock and roll, mindenesetre.
miközben gyógyulgatok egy durva gyomorrontásból (nevezzük nevén a gyereket, ételmérgezés) regisztráltam egy myspace oldalt johnny weissmüllernek, ez alatt a vicces kis alteregó alatt elektró mashupokat meg remixeket írunk két haverommal. kattintsatok rá, idővel töltök fel néhányat, egyelőre egy van fenn.
brisbaneben tengetem a napjaimat, befejeztem a vizsgamunkáimat suliban (valójában egy ideje szinte fel se tűnt már, hogy járok:), miközben a skuffos meló folyamatosan tolódik és tolódik mindig pont egy héttel az aktuális héthez képest. kezd a tököm tele lenni. munkát keresek persze meg dolgozom is ide-oda de egyik sem ad annyi biztonságot mint egy normális rendszeres munkahely, arról nem is beszélve hogy szerettem csinálni nagyon. (ha nem említettem volna vagy valaki lemaradt, egy csúnya leépítés áldozata lettem a cégnél, állítólag átmenetileg, míg nem jönnek egyenesbe anyagilag, vagyis most arra várnak(unk), hogy elkezdjük gyártani azt a pár műsort egy nagy ausztrál kábelhálózatnak, amire elvileg leszerződtek).
egyre szkeptikusabb vagyok, stabil munkát keresek hetek óta, és persze a szokásos akadályokba ütközöm mint eddig (minthogy tanulói vízumon vagyok stb)
az volt az eredeti tervem, hogy dec elején elköltözöm melbournebe vagy sydneybe és ott próbálok szerencsét, csak így a skuffos meló nélkül nem tudok erre pénzmagot összegyűjteni, szóval marad az interneten pályázgatás és a számolgatás - hogy mire mennyi esélyem van, nagyjából a következő forgatókönyvek vannak előttem:
1, találok egy melót sydneyben, odaköltözöm
2, találok egy melót melbourneben, odaköltözöm
3, végre beindul a skuff, így maradok amíg az tart aztán 1,2 vagy 4
4, kurvára nem találok fix melót sehol, január/február környékén felülök egy gépre és átköltözöm indonéziába, ahol addig élek amíg távmunkából fenn tudom tartani magam és/vagy meg nem unom.
mindenesetre amikor éppen nem mérgeztem meg magam szalmonellával (aaaaa belegondolni is rossz) nagyon jól érzem magam, egyedül azzal van tele a tököm hogy semmi sem biztos, az idő meg csak megy.
frissült a flickr oldal, vicces képek vannak fenn. közben erősen gondolkodom mi legyen a továbbiakban, nagyon nem akaródzik beindulni a nagy büdös élet errefelé :/
délig alvás, egy órás séta wategosra, pár óra szörfözés és lányokkal haverkodás a parton, hazafelé bálna és delfinles a dombtetőről, aztán egy jó erős curry. tartalmas nap volt az biztos
(csak hogy egyértelmű legyen, a képre kattintva lehet meghallgatni)
töltsétek, terjesszétek, élvezzétek
csak erős idegzetűeknek:
Überwise - Nu Rave
tracklist alant:
Gwen Stefani - What You Waiting For? (acapella)
Mr. Oizo - Nazis (Justice Remix)
Boys Noize - The Battery
A5hton - Überstone
Rage Against the Machine - Sleep now in the Fire
Ed Solo - Believe in the Funk
Sebastien Leger + Chris Lake - Aqualight
TEPR - En direct de la cote (Alavi Rerox)
Boys Noize - Let's Buy Happiness
Rogue Element - Dead Drummers
The Prodigy - Smack My Bitch Up
Alter Ego - Beat the Bush (Freeform Five remix)
Johnny Weissmüller - Stuck in the Metal
Finger Lickin Allstars - 2 Da Break
Snoop Dogg - Drop it like its hot
Mylo feat Freeform Five - Muscle Car
Yelle - ACDG (Tepr rmx)
Daft Punk - Da Funk
Porno - Music Power
Kraftwerk - Boing Boom Drunk (Johnny Weissmüller Bootleg)
Teenage Bad Girl - USB Dick
Cameo - Word Up
Uffie - Ready to Uff
Culprit One - Tricks (Rogue Element remix)
The Prodigy - Everybody in the Place (Fairground remix)
Depeche Mode - Personal Jesus (Dirty South remix)
Cursor Miner vs The Kinks - You Really Got Me (Johnny Weissmüller bootleg)
tegnap hajnal kettőkor lőttem ezt a képet a sunrise boulevardon, ez _nincsen_ széttekerve lightroomban, ez a fura vörös fény látszott a horizontról, akárhogy törtük a fejünket, nem bírtunk rájönni mi lehet. sajna nem volt nálam statív, ez volt a legjobb amit ki tudtam exponálni. durván rejtélyes, kb. napfelkeltének tűnt, azzal a különbséggel, hogy a másik oldalról és három-négy órával korábban mint kéne.
rejtély.
update:
éppen mishék házában vacsorát főzök, a mosogató pont az ablak alatt van, ami a hátsó kertre néz. kinn orbitális nagy vihar, csöndben mosogatunk (mire ráveszem őket általában már elég morcosak), egyszer csak az orrunk előtt egy óriási robbanás: villanás, nappali világosság egy másodpercre, szikrák, és egy ágyúlövés-szerű robbanás.
belecsapott a villám a parkoló kocsiba, én meg majd megsüketültem fél fülemre. elég durva volt.
sztem már megszokhattátok a hosszabb csöndeket, a mostaninak is több oka volt:
drámai helyzet alakult ki, múlt pénteken a főnököm félrehívott egy tíz perces beszélgetésre, aminek az volt a vége, hogy a cég óriási szarba került anyagilag, nagyon sajnálják, de el kell hogy küldjenek hétfőtől. nem tudtam erre túl sokat mondani azon kívül, hogy nyilván ha szar van, számíthatnak rám, meg hogy szívesen dolgozom nekik külsősként is - háromszor annyi pénzért, majd hazamentem és megpróbáltam nem bepánikolni.
a hétvége egész nyugisan telt, majd hétfőn összegyűjtöttem néhány régebbi álláshirdetést, jelentkeztem jópár helyre, elkezdtek szállingózni a válaszok is másnap, de szerdán már hívtak is, hogy visszavesznek, megoldódott az anyagi para hirtelen. azért két hétig még kényszerszabadság, mire elkezdődik a műsorgyártás.
másik sztori: kedden forgattunk egy resin dogs nevű bandáról és hiphopkiadóról, akik eredetileg sydneyben laknak, de mullumbimbyben van a főhadiszállásuk, ez byrontól úgy harminc percre van az őserdő közepén. a labelfőnök gyorsan lelépett, még mielőtt kiszúrtam volna a wan2 színpados sziget passt az stúdióban.
Zsolt, a labelmenedzser akcentus nélkül beszéli az angolt, így nem tűnt föl hogy ő is magyar, megbeszéltük hogy pénteken beugrunk egy sörre valahol, miután egy rövid telefonbeszélgetés alatt beazonosítottunk három közös havert pestről.
nevetségesen kicsi világ ez, dehát ez akkora közhely mint az állat.
lugosi béla klasszikus monológja, viszonylag emós, kurvajó
egyik örök kedvenc filmjelenetem aláfestője. ki találja ki, mi az?
segítek, mai napig szívesen újrajátszanám a középiskolai fizikatanárommal
reggelihez ideális, szeretettel küldöm mindenkinek aki szereti (haha).
(update: valamiért alapból be van kapcsolva a kommentmoderálás és nem tudom kikapcsolni. remélem rájövök idővel, mert mostmár levelet se küld, úgyhogy néha nem jelenik meg egy darabig amit írtok)
úgy látszik, ez a blog sorsa, kurva lusta vagyok. megpróbálom összefoglalni az elmúlt egy hét történéseit: miután pár napig albérletet kerestem sikertelenül, beköltöztem indiai haverjaimhoz, ahol a portugáloktól tanult fasisztoid módszerrel kényszerítettem őket takarításra, képzeljétek el azt a fürdőszobát, ahova még én se vagyok hajlandó betenni a lábam. pár óra alatt elviselhető szintre sikerült szorítani a mocskot, sajnos azt kell mondjam már ez a maximum amit ki lehet hozni belőle, ezen a házon csak az segít ha az összes bútort kidobják majd egy nagynyomású vízsugárral vagy egy kézigránáttal tesznek rendet. majd írok még pár vicces sztorit róluk, nagyon jó arcok.
maga az albérletkeresés nem volt egyszerű történet: sunrise blv környékén keresek egy olyan szobát, ami száz dollár körül van egy héten, és lehetőleg elviselhető emberek laknak a többiben. na most az első jelölt az pont nick haverom szomszédja, a pali már a telefonban is gyanús volt, élőben meg aztán főleg. az a főbérlő, aki elől tuti zárva tartod a szobádat éjszakára mert nem tudod mikor jelenik meg egy baltával/dildóval az ágyad mellett az éjszaka közepén. zavart tekintet, akadozva, idegesen beszél, és miközben válaszolsz, valami elmondhatatlan perverz vigyorral a száján bámul. miután befejezted, nem is mindig szólal meg egy darabig, csak néz, tikkel a szeme, ráng a szája és idegesen piszkálja közben a nyakát.
nehéz leírni, látni kell. már húztam volna el a halálba, de muszáj volt megnéznem a kenderültetvényt a hátsó kertben (byronban nem ritka) és meghallgatnom karrierje szomorú történetét. második jelöltem nem vette fel a telefont, a harmadik egy kedves nőnek tűnt a telefonban, bár előre bejelentette hogy "alkohol és drogmentes" a ház, amire persze mondtam hogy amíg nem számítógépmentes, addig nekem tökmindegy, csak fura hogy ezt hamarabb közölte mint pl. hogy mekkora a szoba vagy van-e benne bútor.
megérkeztem, és a főbérlőt annak rendje és módja szerint húzták elő a hippidobozból. a nappai közepén hárfa már gyanús volt, kb. negyvenes, spagettipántos pólóhoz borotválatlan hónalj és pszichedelikus képek a falon. mielőtt megnézhettem volna a szobát, egy húszperces interjúval kezdtük, amiben az étrendemtől a csajozási szokásaimon keresztül érintettük az alkohol- és drogfogyasztást, a hárfát, a fuvolát, és úgy általában a legbensőbb lelki nyugalom keresésének problémakörét.
velem mondjuk elég nehéz vitatkozni, főleg ha arról akar meggyőzni, hogy nem vagyok elég kiegyensúlyozott a szobájához, szóval a helyzet egyértelmű volt már az elején: ő egy hasonlóan bolond, roppant csúnya hippilányra vágyik akivel tofut sütnek meg elhárfázgatnak vasárnaponként, nem pedig valami láthatóan pörgős palit, aki ráadásul imádja a steaket. láttam hogy teljesen értelmetlen hogy itt vagyok, de gondoltam már idegesítem egy kicsit, láttam, nagyon jár az agya, hogy valamivel végre lezárhassa a beszélgetést. íme a legviccesebb lerázó duma, szó szerint (eskü):
"és dohányzol?"
"változó. pár hónapra abbahagytam, aztán most újra kezdtem pár hete, most megint leszokóban"
"hú, az baj. energetikailag nem tenne jót a háznak egy dohányos"
"miért? nem dohányzom a házban"
"energetikailag az mindegy"
ezen kívül a környéken a szobákat vagy már kiadták vagy túl drágák vagy kizárólag vegetáriánus féllábú törpék költözhetnek be. időközben kiderült hogy nicknél szabad lesz a garázs, majd azt berendezem.
az apró, mindennapi hülye sztorik közül egy: stoppoltam és felvett egy chilei pali, akit széchenyinek hívnak. papa, mama magyar természetesen.
januárban megyek rage against the machine koncertre, a big day outon játszanak, mióta összeálltak, most hagyják el először amerikát. asszem ennél többet nem érdemes mondanom, úgy látszik az összes gyerekkori kedvencemet itt kell megnéznem. nyilván jobb lett volna tíz éve, de pogózni még nem felejtettem el, alig várom hogy valakit tarkón tenyereljek a guerilla radiora
frissült, csomó új kép brisbaneből főleg
tegnap a világ legkoszosabb lakásában aludtam egy kanapén, és valamik reggelre úgy összecsipkedtek mindenhol, mint az állat, először azt hittem valami allergia, de mára egyértelműen kiderült, hogy csípések. megmutattam orvosnak (tényleg brutálisan néznek ki), aki két állatra tippelt:
bedbug (valószínűbb)
sealice (tengeri tetű !!!!!!!)
namost jó hogy tavasz van meg minden, a tavalyi bolhapara óta elég elővigyázatos vagyok, szóval a szúnyogokon kívül úgy gondoltam nem fogok megint beleszaladni valami elképesztő gusztustalanságba, de lám, létezik egy rovar, ami a tengerben (!) a víz alatt él és összecsipked. nem is értem, természetes tápláléka a hal vagy a fürdőző német turista, mert ez utóbbi elég bizarr evolúciós fordulat lenne.
az utóbbi időben begyűjtöttem egy újabb rossz szokást: az életem nem kevésbé intenzív, viszont mindezt borzasztó ráérősen próbálom előadni. tehát amikor 6:40-kor indul a repülőm, délután kettőkor kényelmesen elkezdek összepakolni, háromkor elmegyünk egyet kajálni, steaket rendelek persze mert van idő, aztán egyszer csak, egy óra múlva indul a gép, és még mindig egy dugóban ülünk a családdal. felhívom andrist, aki közli, hogy ha esetleg lekésném, nyolckor nála póker. egy év után hazajövök, és a dolgok megnyugtatóan szinte semmit nem változtak.
az új mottóm tehát: tengerparton élni és kelet-európában nyaralni, és nem fordítva. kicsit hülye ötletnek tartanám a három hetes nyaralásról most a blogon kezdjek el sztorizni, mert egyrészt minden napról egy regényt lehetne írni, másrészt a blogot úgyis azért tartom, hogy nektek, akik nincsenek itt, nagyjából elmeséljem, mi történik velem távol, viszont otthon amikor történt valami, ott általában ott volt velem az is, akivel történt, tehát nem látom sok értelmét leírni, úgyis mind emlékszünk rá (többé-kevésbé) azok, akik pont ott voltunk.
annyit viszont mindenképpen elmondok, hogy túlzás nélkül életem legintenzívebb, legforróbb három hete volt, rengeteg szeretetet kaptam tőletek ami iszonyú jól esett, az egészet sikerült minimális alvással átvészelni és nagyon nehezen szálltam fel a repülőgépre (ebben persze benne volt a nevetséges pesti közlekedés is). a régi arcok maradtak a régiek (hálistennek), akit meg újonnan megismertem...nos, hát érdemes volt átrepülni az óceánt.
szóval mindenkinek, aki ott volt, nagyon hálás vagyok. remélem minél hamarabb felbukkanok budapesten, most pedig gyorsan befejezem ezt az ömlengést és előkaparom a deszkámat
flickren nézzétek meg a képeket amiket a nyaralás alatt csináltam, többségetek meg fogja találni magát. csók
ez lett az új blogom. a költözésnek több oka is van, egyrészt sem az iwebbel sem a .mac accommal nem voltam kibékülve, olyannyira nem, hogy a régi blogomat sem tudom egyelőre áthozni ide, köszönhetően annak, hogy az iweb ostoba mint a tök.
szóval egy friss lapot indítok, hátha időközben rájövök, hogy tudnám átemelni a régi postjaimat (egyelőre ahogy látjátok, kézzel, és lassan), és megpróbálom valahol ott folytatni, ahol egy hónapja abbahagytam. a dizájnt szépen lassan összerakom (ha lesz egy photoshopom), meg az összes médiatartalmamat megpróbálom ide sűríteni, képeket, videókat meg ami még eszembe jut. szeretnék egy szórakoztatóbb siteot készíteni, ami akkor sem unalmas, ha mondjuk két hétre eltűnök.
ha pedig valakinek esetleg eszébe jut hogy tudnám a kész oldalt (http://web.mac.com/megacrash) postokkal együtt egy teljes rss feeddé alakitani, majd abból egy xmlt gyártani, jelentkezzen mert nagyon hálás lennék.
a régi blogról akkor most gyorsan mondanék pár szót. egy év alatt jópár hit összejött, csúcsformájában az oldalt körülbelül napi ötvenen olvastátok, ami pont negyvennyolccal több, mint amire számítottam. sok pozitív visszajelzést kaptam, és jól esik hogy ennyi embert érdekel, szóval folytatom is, csak kicsit átrendezem meg átgondolom az egészet.
csók mindenkinek
a tíz napos autóm ma kilehelte a lelkét: brunswickban próbáltam felvenni egy barátnőmet, de nem jutottam el odáig, kb. öt kilométerrel korábban elkezdett kerregni, klattyogni, majd berregni és krákogni, aztán durrant egyet és soha többé nem indult el.
kipipáltam a “szakadt kocsival lerobbanni ausztráliában az éjszaka közepén valahol, ahol nincs térerő” című pontot a listámon.
egy ilyen idióta szituációban az a jó, hogy miután kidühöngtem magam (kedvencem, fél lábon ugrálva rugdosom a kocsi oldalát, közben azt kiabálom hogy “pont most hagytál cserben te szemét geci”) egy csomó jófej emberrel találkozom: először az öreg faszi aki elvisz a legközelebbi kútig ahol veszek olajat, majd egy suzuki swift tele hippikkel, akik elvontatnak ugyanaddig a kútig, egy brunswickba deportált indiai sae hangmérnök, aki segít eltolni a parkolóig, és a főnököm, aki visszavisz az irodába.
ő mondjuk nem feltétlenül önzetlenségből, holnap leadás.
sajnálom, mert már elkezdtem érzelmileg kötődni hozzá, nagyon megkedveltem, annyira persze nem hogy vegyek bele motorolajat mielőtt megnézem, bírja-e a száznegyvenet.
sajnos nem lett volna hosszabb élete, ma voltam szervízben, ahol a hivatalos szakvélemény szerint: “it’s fucked, mate”, nincs mit tenni, vihetem a bontóba ha lejárt a forgalmi. meg kell hagyni, egy kilométerre a brunswicki autóbontótól purcant ki szegény
nyugodjék békében.
Tíz nap múlva megyek haza (két vagy három hétre, még nem tudom), addig iszonyú sok dolgom lesz, valószínűleg legközelebb pestről jelentkezem, de még valószínűbb, hogy majd csak szeptember végén, amikor visszaértem ide.
A számom a régi, szóval szept 3-tól elérhető vagyok egészen 10-ig, aztán már nem tudom előre mi lesz, ha minden jól megy, 23-25-ig a környéken leszek. várom már nagyon, elhihetitek.
és nem porsche, bármennyire pedáloztam is eddig.
nyolcezer forint volt (plusz 16 az átírás), plusz az égők(újabb 4). az első utam elég necces volt vele, mert csak a reflektor működött, a szembe jövők elég idegesek voltak, egy rendőr pedig háromszáz méteren keresztül villogott rám mire “leráztam”. két hétig van rajta forgalmi, addig furikázok vele, aztán megnézetem, mennyibe kerülne levizsgáztatni. tök jó hangja van, csak a szervó ereszt meg rozsdás néhány helyen. már nagyon megkedveltem, neve még nincs. ötlet?
“Szerintem van még tíz perced. De érj vissza ötre, mert ez a pali néha elindul időben”
És ezzel azt hiszem mindent elmondtam az ausztrál tömegközlekedésről.
Mostanában a péntek délután ötös busszal megyek Byronba. Ez a legjobb járat, mert egyrészt még emberi időben odaérek, másrészt a naplemente valahol Tweed Heads környékén ér, jó fél órás program a következő dramaturgiával:
Coolangatta után vöröslő ég fehér felhőkkel, nyolc óránál, a tenger felé nézve. A következő állomás Tweed Heads. balra hegyek, őserdő, az út mellett közvetlenül kilométereken keresztül egy folyóban tükröződik a látvány.Mire elérjük Surfers Paradiset, általában sötét lesz, úgyhogy a felhőkarcolókat és a kaszinót már éjszakai világításban kapjuk el.
Jövő héten megpróbálok hozni egy kamerát, bár nem hiszem hogy ezt a fél órás mozit meg lehet örökíteni egyáltalán. Mióta itt vagyok, annyi gigászi naplementét láttam, hogy könyvet tudnék írni róluk. Lefotózni egyiket sem voltam képes persze.
Az ausztrál naplementéktől azért eresztesz gyökeret, mert nem csak egy irányban gyönyörű, hanem az esetek többségében bármerre nézel, valami igen giccses festmény terpeszkedik előtted, amin csak azért nem kezdesz el hangosan röhögni, mert konkrétan ott van. A kedvencem, Wategos Beachnél, 50 méterre a partról egy szörfdeszkán ülve. A part, mögötte az őserdő borította hegy enyhén ködös a párától, feletted sirályok, alattad ráják, a nap a víz felőli horizonton bukik alá, felhők az óceán felett valószínűtlenül szépek, úgy harmincan vagytok a vízben, mindenki az óceán felé fordulva, néma csöndben vár. Néha egy-egy ember elkap egy hullámot, majd amikor a nap eltűnt a horizontról, még nézed egy darabig a hegy fölött a kék égen vörösen és sárgán világító gigantikus felhőket, aztán elkapsz egy hullámot és kimész vele a partig.
Asszem még egy hónap és megint kinn leszek a vizen minden nap.
Ma találkoztam életemben másodszor Jedivel. Sőt: ma beszéltem életemben először Jedivel. Az első még Prágában Samuel L. Jackson (van rá tanúm! legyen szíves igazolja kommentben), ma pedig állásinterjún voltam egy filmgyártó cégnél. Szóval a tulaj asszony dolgozott a második epizódban, a maszkosokat felügyelte, és hogy hogy nem, rádumálta Lucast, hogy kapjon egy kis szerepet. Azt hittem viccel, de aztán kinyitotta a Star Wars képeskönyvet és ott volt csápokkal a fején egy fénykardot szorongatva. Miután végignéztük a fényképes naplóját a betépett Haydn Christensentől a vén parasztig bezárólag, megegyeztünk hogy jövő szerdán kapom az első melómat tőlük. A cég policyje amúgy egyrész hogy kizárólag extrém kényelmes határidőkre vállalnak munkát, másrészt csakis olyan ügyfelekkel dolgoznak, akiket jó fejnek tartanak. És láthatóan megtehetik.
tavasz one two three (ha valaki emlékszik bada dadára), meg kell hogy mondjam, minden idők leghidegebb ausztrál tele (!) nem volt se túl vészes, se túl hosszú. hétfőn már fürdőgatyában és mezítláb mentem dolgozni, mondjuk este már kellemetlen volt (és mire befejeztem a postot, influenzás is lettem:)
Viszont ma 28 fok volt. Sztem le is égtem kicsit. a hétvégén volt a splendour in the grass fesztivál, ami az itteni sziget kb., hónapok óta nincs rá jegy, úgyhogy elég kalandosan jutottunk be. megnéztem a bloc partyt és az arctic monkeyst, elég vérszegény mindkettő, de legalább a szigetbetegség nem került el: másnapra már a fél iroda influenzás volt, csütörtökre pedig engem is ledöntött a lábamról.
a tavasszal együtt néhány érdekes változás is beállt az életemben, nem kiabálok el semmit, de megint sportolok (egyelőre futás/hosszú gyalogtúrák, a víz még elég hideg), és egy újabb drasztikus döntésre szántam rá magam.
többen is jelezték, hogy egyre slamposabban írok, szóismétléseket is írok, és a helyesírásom is romlik, viszaolvasva, salynos ez igy van, örekszem és nem is hiszem hogy jobra fordul ez. a gondolat, hogy ha így haladok, akár még a blikkhez is elmehetek irni cikkeket megnyugtat.
megpróbálom összeszedni magam na
botrány, hogy képtelen vagyok leülni és megírni egy normális postot már két hete. ennek szerintem az az oka, hogy kurvára nem érek rá, illetve amikor igen, akkor az agyam már rég lement zokniba, és egy összetett mondatot nem tudok megfogalmazni. na de most talán:
szóval elkapott a gépszíj, nem elég hogy hetente egy teljes munkanapot a buszon töltök, a vasárnap (elvileg) az egyedüli szabadnapom, amikor mindig történik valami. vagy nagytakarítás (külön post), vagy videoklipforgatás, szóval all work and no play...a többit ismeritek.
a munka amúgy elég laza, csak ott is tornyosulnak a tennivalók. a melóim egy része hamarosan látható lesz a fuel tv-n (nem tudom otthon lehet-e fogni kábelen, az egyik legmenőbb extrémsport csatorna), a főnököm meg a múltkor egy majomjelmezben rohangált másnaposan, majd elaludt a füvön. nem volt nálam fényképezőgép.
vasárnap raz bin samnek, egy izraeli reagge énekesnek forgattunk klipet. raz óriási figura, még jobb zenével, most éppen valami amcsi roots chart első helyén tanyázik. sajnos sem a jamaikai rendező nem volt a helyzet magaslatán (“man chill out, he’s got everything storyboarded...in his head”), se a gyártás (raz:) , én meg mint operatőr (ne szóljatok semmit:) próbáltam menteni a menthetőt, több-kevesebb sikerrel. most éppen próbálok valami használhatót összevágni az anyagból....szerintem jövő héten forgatunk megint. nem is értettem minek kellett valami béna sztorit erőltetni, amikor itt van a világ legfaszább tengerpartja mint helyszín. mindegy.
szombaton lismoreban jártunk, ahol feltalálták az időgépet, hazai vonalon ózdot tudnám felhozni mint hasonlat, volt minden, kő papír olló, félkarú rabló, töcsrészeg tehenészlányok, szpides aboriginalok, kocsmai verekedés ahogy egy igazi redneck városhoz illik. stevo összehaverkodott quentin tarantinoval akiről másnap kiderült, hogy egy portishead-féle csellós-lány zenekarban billentyűzik.
tudtátok hogy ausztrália hivatalos fizetőeszköze a huszas évekig bezárólag a rum volt?
múlt hét végi sztori:
kezdődött azzal, hogy két héttel azelőtt már kivakartuk a casa bonitát a szarból, de a felületes takarítás nyilván nem volt elég a tulajnak, szerette volna olyan állapotban látni a házat, mint amikor a portugálok voltak a főnökök (hozzátenném, én is szerettem volna). Kaptunk egy két és fél oldalas listát az elfogadhatatlan állapotokról, és lélekben felkészültünk a nagytakarításra.
Ez egész konkrétan abból állt, hogy szombat este a németek majomkészen randalíroztak a városban, én meg fuvaroztam őket (mióta antialkoholista lettem én vagyok byron bay hivatalos sofőrje) reggel nyolcig (max becsajozott hála istennek), majd miután steve elájult, dane bejelentette hogy nem valószínű, hogy a főnök érkezése előtt hazaér (anyád). max elszívta az összes füvet és elmosott pár edényt, aztán leült és nézett maga elé.
otthagytak a romhalmaz lakással (130 nm, két szint, kert, garázs, PADLÓSZŐNYEG), a hiányos felszereléssel és a szőnyegtisztítóval, azzal a világos koncepcióval, hogy őket nem különösebben érdekli, ha repülnek, engem viszont annál inkább (bárhol máshol lakbért kéne fizetnem például).
reggel tíz, alex és max a kertben üldögélve nézték ahogy sikálom az ablakokat, miközben tuti ötleteket adtak hogyan is kéne csinálnom, megitták a redbullomat és megették a reggelimet (ők nem ott laknak ezt tegyük hozzá). délután kettőre minden ragyogott, amit legyetek szívesek ne úgy értelmezni mint ahogy eddig ismertetek, hanem szó szerint:
minden ragyogott.
még a barbecue is, amiről kiderült, hogy van színe a zsír alatt.
ezek azok a dolgok az ember életében, amik megtanítják az embert még jobban tisztelni az édesanyját.
