king of the shit 2.2

annak ellenére, hogy rengeteget ültem (feküdtem) a napokban a gép előtt, nem tudtam rávenni magam, hogy írjak. az ok, hogy a másfél hónap rockandrolltól és az ázsiai csípős kajától nagyjából megadta magát a gyomrom, rettenetesen szarul voltam az elmúlt napokban. kicsit tele is van a tököm most ázsiával, majd szépen megírok mindent, ha összeszedtem magam. mindenesetre nem raboltak el a shemalek (bár próbálkoznak állandóan), élek meg minden, csak nem vagyok a legjobb formában.

Többször beszámoltam már ezeken az oldalakon arról, mennyire utálom a hosszú repülőutakat. Mint a legtöbb dolgot, amit utálok az életben,(közvetve vagy közvetlenül) ezt is a köcsög angolok utáltatták meg velem.

Annak az írtóztató gondolata, hogy nyolc-tíz-tizenkét órán keresztül vagy bezárva egy ilyen british airways heringjáratra, amit az optimális helykihasználás érdekében törpéknek terveztek, miközben ripacskodó buzi britek és savanyúképű beltenyésztett (ugyancsak brit) randaságok próbálnak kedvesnek mutatkozni, ahogy tanították nekik (még harsányabb ripacskodás), egy út alatt beleég az agyadba, és onnantól mindentől előre undorodni fogsz.

Soha, még a Qantas járatokon (pedig azok elég jók) sem bírtam elképzelni miféle cinikus eszelős mondhatja vagy írhatja azt hogy 'Enjoy your flight', mintha tényleg lenne benne bármi élvezet. A legutóbbi Szingapúr-London utat úgy sikerült átvészelnem, hogy feltankoltam Johnny Walkerből, és ahányszor felébredtem, leküldtem még egyet, majd elájultam megint. Persze innen már csak egy lépés az inzulinnal indukált kóma, szerintem a BA nyugodtan felvehetné a szolgáltatások közé, népszerű lenne.

Persze olyan még sosem volt, hogy kényelmes volt a szék, ki tudtam nyújtani a lábam, teljesen rendben legyen a kaja (bárány curry), legyen laptop töltő (!) és internet (sajna kábelt nem hoztam, pedig!) és Tarana, a botrányosan szép stewardess lány vadul flörtölni kezdjen velem (update, ebből is csak facebook szerelem lesz, sőt a beígért bombay-bangkok business classt se sikerült elintéznie).

A vicc az egészben az, hogy erre a Jet Airwaysre úgy találtam rá hogy a létező legolcsóbb jegyet kerestem bármi áron, 80e forintért repülök Bangkokba Londonból. Ez itt a reklám helye, bizony.

nehéz szívvel, de felszálltam a kurva repülőre. a filmekben, persze egy ilyen nagy búcsúzkodás után egy snitten belül felszáll a gép, a valóságban viszont még fél óráig rostokolsz mert a reptéri személyzet nem akart esőben tankolni. ez kicsit enyhít a dolog drámáján, mert a gépről még megejthetsz pár telefont hogy heló, elértem.

mivel az elmúlt harminc napban alig aludtam napi három óránál többet, előkaptam egy demokrata magazint, és a vezércikk második mondatánál kómába is estem, végigaludtam a felszállást, és a leszállást is.

hiába, a rutin

londonba érkezve meglátogattam danielt, akiről azt kell tudni, portugál, kisnövésű, úgy beszél, mintha miki egeret kereszteznéd don corleonéval és egyszer fűért azt hazudta, japán.

fél évig csöveztem a kanapéján byronban, így viszonylag kézenfekvő volt hogy még két nap belefér. egy elég komoly luxuslakást bérelnek közel a belvároshoz, bastiannal és haralddal, a régi német arcokkal, és különböző stúdióknál dolgoznak. daniel az évben dolgozott már a narnia krónikáitól a denevérembertől jópár nagyobb moziban, jövő héten az új bondnak kezd neki. sokat mesélt a posztházakról, linux nindzsákról, titkos pod-okról, maya masterekről és max sith lordokról, silhuette rotóról meg egy csomó ilyen misztikus dologról. kicsit elbizonytalanodtam, nem kéne-e itt maradni, de egyrészt kurva szar volt az idő, és 15 fontért másfél órán keresztül utaztam hozzájuk busszal, ami ismét megerősített benne, hogy nem akarok ebben a nagyon szar városban élni.

másrészt meg este nyolckor elájultam, és másnap délután kettőkor ébredtem.

este nyolcig még mishaallal lógtam, akinek ugyancsak laktam a kanapéján byronban néhány hónapig. indiai srác, aki kurva jó fej, és úgy volt, melbourneben találkozunk, de időközben úgy döntött, london az ő városa. csomót pletykáltunk, hangstúdiót nyit, és megkomolyodott.

szóval ma felkeltem, és a bal szemem mögött szombat óta motoszkáló szúrás olyan erősen bedurrant, hogy mire beértem a városba találkozni mishaallal, járni nem bírtam, annyira fájt. klasszikus migrén, viszont féltem, hogy köze van a pár hete begyulladt szememhez, úgyhogy a nap második felét (kb 3-4 óra) kórházkereséssel, a harmadikat pedig a váróteremben (4 óra) töltöttem. kivizsgáltak, úgy tűnik tényleg csak migrén. vagy nem tudjuk, de megvakulni valószínűleg nem fogok, más meg nem annyira érdekes.

reggel hatkor indulok heathrowra. londonból láttam két taxit, az oxford streetet (szóra sem érdemes), három kórházat és egy indiai éttermet. reméljük bangkok eseménydúsabb lesz, ott vár egy másik byroni haverom.

legalábbis egy hónapra, merthogy nyaralok, az egzotikus kelet-európában. képekkel fogom frissíteni a blogot, de nyilván semmi értelme nem lenne leírni hogy tegnap (pl) polonyi andrissal kávéztunk és horrorpornóról társalogtunk, hogy aztán másnap polonyi andris elolvashassa a blogon, hogy jé, tényleg. nem mintha polonyi andris olvasná a blogot, csak egy példa volt, na.

itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem egyre bővülő olvasótáboromnak a kitartó figyelmet. az egyre bővülő itt napi 30 és 200 közötti látogatószámot jelent, amire roppant büszke vagyok, mert ez minimum 28-al több, mintha csak édesanyám meg az öcsém (esetleg polonyi andris) olvasná a blogot, valamint a flickr fotóblog látogatóinak, akik napi 200 és 1000 között vannak. majdnem híres vagyok.

köszönöm tehát a kitartó klikkelést, szívet melengető látni, hogy még akkor is naponta harmincan megnézik az oldalt, ha két hete egy szót sem írtam.

szóval hétfőn landolok, a számom a régi, ha nem tudod a régi számom, vagy nem működik, írj facebookon vagy wiwen.

heló mindenkinek!

nem kevés energiámba került, hogy rábírjam namyot, hogy felrakhassam ezt a videót róla. sajnos azt, amikor ostorral csapkod egy transzvesztita franciát, továbbra sem engedik.

[wpvideo gZTcD8Ry]

mostantól néha felrakok néhány képet ide is, ezzel aktivitást színlelve a blogon:

blue mountains (spanyol akcentussal montájnz)

(tovább klikk)

annyira nem történik semmi érdekes velem, hogy nem írok semmit.
időről időre elakadok a bloggal. amíg folyamatosan újdonságok vannak körülötted, könnyen megy az írás, viszont az átlagos hétköznapokról nem szeretnék roppant unalmas énblogot vezetni, pl arról, ma éppen hány videót néztem meg youtubeon, milyen szép lens flaret pakoltam össze light factoryban egy új animációhoz, vagy a hét csúcspontjaként hogyan sikerült egy bravúros technikai húzással 50 megabyte alá tömörítenem holland barátom nyolc kurva hosszú egyetemi prezentáció-videóját. ugye mennyire érdektelen?

(munkahelyi geprol irok, nincs ekezet)

lassan mar alig van olyan nemzet fia lanya, akivel nem laktam meg egyutt, ugyhogy rettento sok vicces sztorit hallok arrol, hogyan mukodnek a dolgok mashol. ime nehany, meg nem erositett sztori kolumbiabol:

az még hagyján, hogy mostanában mindenki kosztümös házibulikat szervez bondi-szerte (tegnap három volt párhuzamosan), de az már elgondolkodtató, hogy miért öltözik a bulin _minden_ francia csávó nőnek (összesen öten vagy hatan), egymástól függetlenül. mindegy, néhány kép alant, borzasztó vicces házibuli volt, kurvajó djvel

a vibralast sajna meg nem szedtem le rola, kell hozza valami effekt amit nemtok letolteni

úgy néz ki lassan végigturnézom sydney legjobb stúdióit. kicsit hadd vágjak fel, hétfőtől egy hétig itt dolgozom. a zspacebe már régóta próbálom betenni a lábam, de ilyen komolyabb stúdióknál úgy látszik, minden csak időzítés meg hát kapcsolatok kérdése. egyszer csak üresedés lesz, és valakinek éppen eszébe jutsz, és azonnali kezdéssel ott teremsz.

ma délelőtt little wategosnál egy csapat delfinnel szörföztünk. kb. hatan-heten voltak és úgy 6-8 méterre úszkáltak tőlünk, ki-ki ugrálva a vízből. első pillanatban amikor meglátod és rájössz, hogy az nem egy szörfös vagy egy búvár hanem egy uszony, kicsit ijesztő, de a mozgásából, meg abból hogy többen vannak,  szerencsére gyorsan kiderül, hogy nem cápa. máskor is úsztam már delfinekkel, de ilyen közel még sosem voltam hozzájuk (cápával konkrétan volt már karnyújtásnyira randevúm). sajnos nincs vízálló kamerám, dehát amúgy is képtelenség mindenről képet csinálni. majd egyszer, most már úgyis tudom, hova járnak.

erről most eszembe jutott egy téma amiről már akartam írni egy ideje:

hogy mennyire hiányzott byron bay, csak akkor jöttem rá, amikor ideértem. a régi cégem lereptetett öt napra, de lehet hogy kicsit tovább maradok. ez a hét elég hektikus volt, először hétfőn lemondták a hét végi munkát foxnál, majd öt percre rá hívott dave, hogy nincs kedvem-e byronba repülni főcímet csinálni. sajnos kedden még nem sikerült, mert csütörtök-pénteken egy forgatás volt, péntek pedig igazi rohangálós-repülőgép-majdnemlekésős nap, de végül ideértem.

bekoszontott az osz/tel (nekem ugy tunt itt csak telet es nyarat szamolnak), egyre hidegebb van. a viz is kb. 19 fokos, ami husz perc-fel ora utan bar borzaszto kellemetlen. az ember hajlamos azt hinni, hogy ausztraliaban egesz evben dogleszto meleg van, amiben persze van valami.

most mutattak az irodaban, egy filippin borton, de nem akarom leloni a poent, kotelezo

par oran belul vege az elso hetemnek a foxtel design sydneyben. mig az eddigi negy nap viszonylag mozgalmas volt, megterveztem egy focimet foxtel classicnak meg uk-tvnek valami 2x15-os animot, ma halal van. a jocsaj szomszed dizajner sincs sehol, ures az iroda, es ebayezek meg youtubeot nezek orankent nyolcezer forintert.

már ideje volt hogy kicsit beinduljon a munka, hiszen igaz dolgozgattam az elmúlt másfél évben, de nem túl intenzíven (főleg mert olyan helyeken laktam ahol nincsenek komolyabb munkák), ezalatt felhalmoztam egy tetemes adósságot, de már látom az alagút végét. bondion kifogtam a létező legjobb lakótársat, andres, a kolumbiai srác bejáratos egy csomó sydney stúdióba, és folyamatosan ajánlgat be különböző cégekhez. 

Period of stay:The applicant's visa is valid until 11 November 2009.The applicant's visa allows them multiple entry to Australia. This means they can leave Australia and re-enter as many times as they like
 
röviden ennyi van, júni 15-re raktam át a repülőjegyem, júniusban tehát író-olvasó találkozó pesten! kurva beteg vagyok, elfertőződött a lábam, most kaptam tetanusz oltást, borzalom. 

a vasárnapi szörfözés sajnálatos véget ért, valszínűleg most egy hétig ki se tudok menni. lakótársnőm megörökítette az esetet:
 

indulás, eddig minden rendben

elkezdtem írni egy hosszút, de lefagyott a gépem másfél oldal után. holnap nekiugrok megint. röviden annyi, úgy néz ki, maradok, egyelőre másfél évre igényeltem. aztán majd meglátjuk.fél méteres hullámok vannak másfél hete, használhatalanok. 

miután az elmúlt másfél hetemet halálfélelemben töltöttem egy hipochondriás exbarátnőm miatt (már megnyugodtam, megmaradok), itt az ideje végre a vízumommal is foglalkozni egy kicsit.

17 napom van hátra, tehát gyorsan kell cselekedni. anélkül, hogy konkrétumokat mondanék (van egy a és egy b terv), csak szeretném a blog olvasóit arra kérni, hogy drukkoljanak, igazából az elmúlt kalandos, kicsit nélkülözős de mindenképpen tanulságos másfél év után most úgy néz ki, esélyem van rá hogy tartósan és legálisan itt maradhassak, ráadásul a világ legjobb városában, amíg jólesik.

 nemtom pontosan milyenek az esélyeim, a következő két hétben derül ki maradhatok-e a 17 napon túl, és rá egy-három hónappal, hogy maradhatok-e tartósan (egy évre igényeljük meg egyelőre). 

szal nem is nagyon  fogok jelentkezni most egy darabig, ha nem jön össze, akkor majd valami pesti kocsmában mesélek tovább mindenkinek pár héten belül, milyen fasza dolog is volt bondion szörfözni.

sydney 4.5 milliós város. budapest kettő, magyarország 11, amúgy tudomásom szerint per pillanat 6.5 milliárd ember él ezen a sárgolyón. budapest ugye legendásan kis város, és mióta csongor haverom egyszer egy családi nyaraláson szembejött az utcán olaszországban, vagy amikor laszló akivel előtte egyszer találkoztam sydneyben, megjelent a gödörben, nem nagyon lepődöm meg semmin.

mégis, szeretném, ha valaki valami magyarázatot adna a következőkre:

egy magyarországi barátnőm ausztrál nyári kalandját ismerem byronból.

eszter, egy miskolcról idetelepült barátnőm véletlenül ismeri a fél irodát, ahol dolgozom.legalábbis ők őt. 

louis, az új francia szomszédom megjelenik egy házibulin bondion a volt lakótársammal maroubráról.
mindannyiunkat mások hívtak meg. 

nick, délafrikai barátom holland haverja megérkezik sydneybe, másnap egy itteni német haverja meghívja őket egy pókerpartira, ami egész véletlenül a mi házunkban van.

 az egy dolog, hogy másfél hónap után úton-útfélen ismerősökbe botlok akárhova megyek, de ez az elmúlt pár nap már tényleg röhelyes volt. 

nemtom mikor fogom összeszedni a gondolataimat annyira, hogy írjak kicsit, kurvajól érzem magam sydneyben, óriási pörgés az életem az elmúlt pár hétben. hamarosan összefoglalom a történéseket. a vízumom már nem tart sokáig, ha nem sikerült semmit intéznem, lehet hogy egy hónapon belül befejezem a blogolást és hazamegyek. sztem mondjuk sikerülni fog :P addig is nézegessétek a képeket flickren, ott a nagy gomb jobb oldalon, azok kicsit beszédesebbek mint ha írok, amire nincs agykapacitásom most