botrány, hogy képtelen vagyok leülni és megírni egy normális postot már két hete. ennek szerintem az az oka, hogy kurvára nem érek rá, illetve amikor igen, akkor az agyam már rég lement zokniba, és egy összetett mondatot nem tudok megfogalmazni. na de most talán:
szóval elkapott a gépszíj, nem elég hogy hetente egy teljes munkanapot a buszon töltök, a vasárnap (elvileg) az egyedüli szabadnapom, amikor mindig történik valami. vagy nagytakarítás (külön post), vagy videoklipforgatás, szóval all work and no play...a többit ismeritek.
a munka amúgy elég laza, csak ott is tornyosulnak a tennivalók. a melóim egy része hamarosan látható lesz a fuel tv-n (nem tudom otthon lehet-e fogni kábelen, az egyik legmenőbb extrémsport csatorna), a főnököm meg a múltkor egy majomjelmezben rohangált másnaposan, majd elaludt a füvön. nem volt nálam fényképezőgép.
vasárnap raz bin samnek, egy izraeli reagge énekesnek forgattunk klipet. raz óriási figura, még jobb zenével, most éppen valami amcsi roots chart első helyén tanyázik. sajnos sem a jamaikai rendező nem volt a helyzet magaslatán (“man chill out, he’s got everything storyboarded...in his head”), se a gyártás (raz:) , én meg mint operatőr (ne szóljatok semmit:) próbáltam menteni a menthetőt, több-kevesebb sikerrel. most éppen próbálok valami használhatót összevágni az anyagból....szerintem jövő héten forgatunk megint. nem is értettem minek kellett valami béna sztorit erőltetni, amikor itt van a világ legfaszább tengerpartja mint helyszín. mindegy.
szombaton lismoreban jártunk, ahol feltalálták az időgépet, hazai vonalon ózdot tudnám felhozni mint hasonlat, volt minden, kő papír olló, félkarú rabló, töcsrészeg tehenészlányok, szpides aboriginalok, kocsmai verekedés ahogy egy igazi redneck városhoz illik. stevo összehaverkodott quentin tarantinoval akiről másnap kiderült, hogy egy portishead-féle csellós-lány zenekarban billentyűzik.
tudtátok hogy ausztrália hivatalos fizetőeszköze a huszas évekig bezárólag a rum volt?
