“Szerintem van még tíz perced. De érj vissza ötre, mert ez a pali néha elindul időben”
És ezzel azt hiszem mindent elmondtam az ausztrál tömegközlekedésről.
Mostanában a péntek délután ötös busszal megyek Byronba. Ez a legjobb járat, mert egyrészt még emberi időben odaérek, másrészt a naplemente valahol Tweed Heads környékén ér, jó fél órás program a következő dramaturgiával:
Coolangatta után vöröslő ég fehér felhőkkel, nyolc óránál, a tenger felé nézve. A következő állomás Tweed Heads. balra hegyek, őserdő, az út mellett közvetlenül kilométereken keresztül egy folyóban tükröződik a látvány.Mire elérjük Surfers Paradiset, általában sötét lesz, úgyhogy a felhőkarcolókat és a kaszinót már éjszakai világításban kapjuk el.
Jövő héten megpróbálok hozni egy kamerát, bár nem hiszem hogy ezt a fél órás mozit meg lehet örökíteni egyáltalán. Mióta itt vagyok, annyi gigászi naplementét láttam, hogy könyvet tudnék írni róluk. Lefotózni egyiket sem voltam képes persze.
Az ausztrál naplementéktől azért eresztesz gyökeret, mert nem csak egy irányban gyönyörű, hanem az esetek többségében bármerre nézel, valami igen giccses festmény terpeszkedik előtted, amin csak azért nem kezdesz el hangosan röhögni, mert konkrétan ott van. A kedvencem, Wategos Beachnél, 50 méterre a partról egy szörfdeszkán ülve. A part, mögötte az őserdő borította hegy enyhén ködös a párától, feletted sirályok, alattad ráják, a nap a víz felőli horizonton bukik alá, felhők az óceán felett valószínűtlenül szépek, úgy harmincan vagytok a vízben, mindenki az óceán felé fordulva, néma csöndben vár. Néha egy-egy ember elkap egy hullámot, majd amikor a nap eltűnt a horizontról, még nézed egy darabig a hegy fölött a kék égen vörösen és sárgán világító gigantikus felhőket, aztán elkapsz egy hullámot és kimész vele a partig.
Asszem még egy hónap és megint kinn leszek a vizen minden nap.
