ma délelőtt little wategosnál egy csapat delfinnel szörföztünk. kb. hatan-heten voltak és úgy 6-8 méterre úszkáltak tőlünk, ki-ki ugrálva a vízből. első pillanatban amikor meglátod és rájössz, hogy az nem egy szörfös vagy egy búvár hanem egy uszony, kicsit ijesztő, de a mozgásából, meg abból hogy többen vannak,  szerencsére gyorsan kiderül, hogy nem cápa. máskor is úsztam már delfinekkel, de ilyen közel még sosem voltam hozzájuk (cápával konkrétan volt már karnyújtásnyira randevúm). sajnos nincs vízálló kamerám, dehát amúgy is képtelenség mindenről képet csinálni. majd egyszer, most már úgyis tudom, hova járnak.

erről most eszembe jutott egy téma amiről már akartam írni egy ideje:pár napja a tévé és az újságok tele voltak egy floridai cápatámadással. egy idős palit megharapott egy nagy fehércápa, és szegény elvérzett, mire kiértek vele a partra. floridában ezután óriási hajtóvadászatot rendeztek, 15 környező tengerpartot zártak le két napig, arról pont nem volt hír, hogy a cápát megtalálták-e, mindenesetre jól bepánikoltattak mindenkit egész floridában.

érdekes, ezt a kérdést ausztráliában hogy intézik: hasonló tragédia történt pár hete ballinánál, ami kb. 40 kilométerre van byron baytől, egy bodyboardos 16 éves srácot mart halálra egy cápa. az újságok, tv erről is részletesen beszámolt (az indexen is írtak róla, szokás szerint épp csak a cikk háromnegyede volt hibás/pontatlan/rosszul fordított), de a partot nem zárták le, és egész biztos vagyok benne, hogy másnap hajnalban már ugyan úgy kinn voltak szörfözni napfelkeltekor a helyi szörfjunkiek. úgy, ahogy a byroni keménymag simán benn marad a vízben, még akkor is, ha köztük úszkál egy ilyen dög.

ezek a támadások elég ritkák, és szinte mind "baleset", tehát a cápa összetéveszt téged egy fókával vagy teknőssel, és megmar, majd mikor rájön, hogy nem vagy egyik sem, tovább áll. sajnos arról, hogy valójában mi vagy, csak a szájával tud meggyőződni, ez pedig neked egy lábadba vagy karodba, esetleg az életedbe kerül. de fontos tudni, hogy a cápák egyáltalán nem vadásznak az emberekre. ha vadásznának a fürdőzőkre, reggelente tucatnyi cápa úszkálna a part mentén, várva a német turistákat, és nem évi egy halálos támadás lenne, hanem annyi, amennyi emberhúst megkívánnak. ugyanis, ha egyszer benn vagy a vízben, a cápa, ami teszemazt fél kilométerre úszkál tőled, már tudja, hogy ott vagy. amíg a vízben úszol, a cápának pont egy döntés kérdése, hogy óránként 50-70km-es sebességgel meginduljon-e feléd. ez pedig szinte soha nem történik meg. viszont, sajnos meg kell barátkozni a gondolattal, hogy ha kinn vagy a vizen, akkor ott mindenféle állat él. 

tavaly december körül byronban hemzsegtek a cápák, mégsem zártak le egy partot sem. még a napi átlag hat (!) bejelentés, a két-három konkrét támadás, és a ballinai halálos támadás után sem. mondjuk be se mentem, nem attól féltem, hogy megharapnak, inkább attól, hogy meglátok egyet, az pont elég. az ausztrálok tisztában vannak vele, hogy a cápák hozzátartoznak az óceánhoz. az újságokban, ha cápát látnak vagy cápatámadás történik, mindig felhívják a figyelmet arra, hogy tisztelni kell az állatvilágot, és lehetőleg megpróbálni elkerülni a találkozást.

nem beszéltem még olyan ausztrál szörfössel, aki ne találkozott volna cápával, és rengeteg közül csak egy olyannal találkoztam, akit meg is haraptak. amióta kinn élek, nekem is alapvetően megváltozott a természethez való viszonyom, egész konkrétan megszerettem, hosszú távon sokkal szívesebben is élnék egy byronhoz hasonló helyen a természet közelében, mint egy nagyvárosban. egész más életminőség, egy pillanat alatt megszűnik a stressz, ahogy kisétálsz délután a partra vagy gyalogolsz pár kilométert a környező dombok felé, a hétvégéidet pedig sokkal egyszerűbben teheted tartalmasabbá a városi rutin péntek/szombat esti bulinál és a másnapos vasárnapnál.

közben rájöttem, hogy nem sokat írtam még a szörfkultúráról sem. ha lesz egy kis időm meg ihlet, felrakok néhány bejegyzést, mert borzasztó érdekes világ.