Bondi Beachen szerettem volna lakni. Erről a helyről azt lehet tudni, hogy a legnépszerűbb környék a hátizsákos túristák, külföldi diákok, szörfösök és partiarcok körében és mindenki jóarc. 

Engem is többek között az vonzott, hogy elérhető áron lehet szobát bérelni, és megint járhatok szörfözni amikor csak jól esik.

Csütörtök reggel  úgy tűnt, sosem lesz vége a lakáskeresésnek meg a kanapénalvós-garázslakó kálváriámnak. Sydneyben saját szobát keresni igazi rémálom: Százezer forinttal és öt címmel a zsebedben rohangálsz fel-alá, bízva abban, hogy lesz egy hely, ahova te érsz oda először, gyorsan lefoglalózod a szobát és talán nem lépnek meg a pénzzel mire beköltözöl.

Így találtam meg Andres lakását Bondi Beachen, én voltam reggel az első, és miután kiderült, hogy mindketten ugyan azzal foglalkozunk, gyorsan meg is kaptam a szobát. 

Pénteken költözhettem. Egy kisebb kavarodás miatt éjfél körül sikerült Bondi Beachre érnem, ahol persze először eltévedtem, aztán egy pali útba igazított a rossz irányba, aki mikor rájött erre, addig keringett kocsival a környéken míg megtalált, és hazavitt. Ilyen is csak errefelé fordulhat elő. 

'Biztos hogy itt laksz?' kérdezte amikor megálltunk a ház előtt, ahol körülbelül ötven ember bulizott a kertben. "Remélem", mondtam, és kiszálltam a kocsiból, mire kivágódott az ajtóm, és a darabjaira hullott Andres esett ki rajta. "Martin! Welcome to Bondi!" sikította, mire körbenéztem, és rögtön rájöttem, hogy nagyon jó dolgom lesz itt.

A héten megpróbáljuk kicsit rendberakni a lakást, ami most kicsit lepattant, de ha a hétvégén kifestjük, meg szerzünk bele néhány bútort, tökéletes lesz. Ötven méterre lakom a parttól, a környéken kizárólag művészek, zenészek és svéd túristalányok laknak, nem is értem hol voltam eddig és főleg, hogy miért nem itt.