pár napja visszaértem sydneybe, és kurva nagy dilemma lett a blog, mert annyi minden történt az elmúlt két hétben, hogy miután képtelen voltam menet közben írni (általában este kilenckor elájultam bárhol), most vagy letudom az egészet egy 'király volt' bejegyzéssel vagy megpróbálom legalább a felét rekonstruálni és pár részletben leírni:
tehát a következő bejegyzésekkel tartozom: bali (ubud és társai) flores - a nagy dzsungeltúra, valamint ezek közötti hülye sztorik és sydney megint.szóval folytatom a blogolást. visszaértem épségben (leszámítva pár nap zöld fosást, bocs.) sydneybe.
tehát ott hagytam abba valahol, hogy balin vagyok és süt a nap. na ezt gyorsan megváltozott, egyrészt egy jópár napot veszítettem azzal hogy a lábam egyre botrányosabban nézett ki (és fájt is rettenetesen), másrészt esős évszak volt, tehát egyre többet esett.volt, hogy két napig megállás nélkül, és hát ez a trópusi eső nem olyan poén ha tíz percnél tovább tart és szárazan kell tartani egy nyílt sebet.aki tehát borzasztóan irigyelt a kellemes pesti fűtött lakásból a karácsonyfa meg az ajándékok mellől, ne is olvassa tovább, lelövöm a poént: szenteste egy flores nevű sziget (utólag kiderült) bajawa nevű falujában ültem életem legdzsuvásabb hotelszobájában, kinn szakadó eső, az egész faluban senki nem beszél angolul.
ráadásul fogalmam nem volt, hol is vagyok pontosan.na, de ne szaladjunk ennyire előre:flores szigetéről azt kell tudni, hogy egyrészt mindenki aki járt ott melegen ajánlja (florest nem szabad kihagyni), valahogy senki nem teszi hozzá, miért is. gyönyörű sziget, annyi biztos, sokkal barátságosabbak az emberek mint bali túristanyúzói, tele van működő vagy félig működő vulkánokkal, itt lakik egy óriáspatkány faj (találkoztam vele, megkergetett egy a hotel konyhája mögött), itt éltek a hobbitok és át lehet ugrani rinca szigetére megnézni a komodói varánuszt, ami rajta van a 101-es listámon.a repülőút gyönyörű volt és félelmetes, a leszállás felért egy újjászületéssel. ülsz, nézel magad elé, kapaszkodsz és azt hajtogatod hogy ígéred mostantól jó leszel.
aztán persze rendben földet értek egy zsebkendőnyi betonon, kinézel az ablakon, és picit haza szeretnél menni, de eldöntöd, hogy tartalmasan fogod tölteni a hátralévő három napot.bárhol szeretek úgy tájékozódni, hogy minden sarkon megkérdezek valakit mi merre van. ez indonéziában különösen jól működött, mindenki az idegenvezetőd szeretne lenni, repülés/hajóút előtt wikipédián gyorsan elolvasod hogy a következő szigeten a tigris, a makákó vagy a vulkán lesz a látnivaló, a helyiek meg megmondják hogy balra vagy jobbra. az útikönyveket nehéz cipelni.
a reptéren máris jön loys, aki "freelance tourist guide", szerez olcsó szállást, sofőr, recepciós, hajós, varánusz-ranger szóval amolyan helyi mindenes. délután megalkudunk egy négynapos programban, 150 dollár all inclusive, a kalandosabb része a következő postban.loystól megtudom, hogy annak ellenére, hogy balin váltig állitják, igenis van floresen malária, tehát szúnyogriasztót és kötszert vásárolok. hihetetlen amúgy, a tűrőképességed mennyire kitolódik ilyen helyeken: az első éjszakám ebben a kis nádbungalóban úgy telt, hogy hajnal négy körül arra ébredtem, hogy többezer (vicc nélkül) rovar zümmög a szobámban, a falon pedig 5-6 centis csótányok rohangálnak, kb. egy tucat.
körbenézek, közlöm magammal, hogy biztos álmodom majd visszafekszem aludni. reggel a felük ott hevert döglötten a padlón.rinca két és fél órás hajóútra van labuan bajotól, így elég korán indulunk. útközben loys mesél a helyi kultúráról (pl. a dinamittal horgászás nagy kedvencem), kézzel eszünk sült halat és chilit, aztán miután elkattintgatok százhúsz képet ugyan arról a szigetről, alszom egyet.
ez a kedvenc pontom mindenhol. A Nyugis Hely, ahol csak nézel ki a fejedből. a víz is nyugodt, a hajó halkan pöfékel (kurvahangos), és amerre nézel, az ezüstös víztükörből sötétzöld apró, hegyek, kis szigetek magasodnak ki. néha elalszol egy kicsit, néha csipegetsz még egy kicsit abból a csilis halból, és az a kellemes érzés lesz úrrá rajtad, hogy igenis érdemes volt elindulni.rincánál ébredek, ahol egy kisebb csoport túrista várja a rangert, aki sárkányleső szafarira vinne minket.a probléma ott kezdődött, hogy ramadan volt, úgyhogy a rangerek szabadságon voltak, így loyst felszerelték egy varánusz elhárító berendezéssel (BOT), és két szakavatott dzsungelharcossal nekivágtunk a szigetnek.
BOT-ot amúgy én is kaptam, az első félórában még ad némi magabiztosságot (sztem max ennyit érhet egy kétszáz kilós állattal szemben), aztán egy idő után inkább nyűg cipelni a tetszhalott óriásgyíkok között.a varánusz-poént viszonylag hamar lelőtték. még az iroda mellett, a wcről kijövet találkoztam egy háromméteres gyíkkal (kb.2 méterre álltam meg tőle nézelődni), ami dramaturgialiag nem volt egy jó húzás a kirándulásban, de legalább ugrottam egy nagyot.folyt. köv.
