pár szó arról, milyen emberekkel futsz össze karácsonykor egy 300km széles szigeten délkelet ázsiában. túlnyomórészt jó arcokkal.
aki képes itt kikötni, azt nem az olcsó berúgás és a háromdolláros masszázs motiválja, ráadásul bírja a gyűrődést, és a jó arcokon belül aztán van ausztrál nővér és vőlegénye, norvég gimnazista lányok (jaj), könyvmoly família, szingapúri profi búvár, angol profi búvár, és valamiért mindenki más kanadai volt.
miután loys volt az egyetlen floresi aki érdemben beszélt angolul, Péntekkel meg csak rajzolva értettük meg egymást (róla később), mégis jól kijöttünk, előítéletesen ráhúzom a helyiekre, hogy őkis mind jófejek. labuan bajo, a falu ahova érkeztem pedig egy festői kis halászfalu, ahol vendéglátóipar és a csatornázás hagy kívánnivalókat maga után, de a teraszomról a kilátás benne volt az eddigi top5ben.
ha időben mész az étterembe, félelmetesen jól főznek (szinte csak halat ettem, amíg ott voltam), a nasi goreng (satay csirke-szerűség) meg az egész snapper párolt zöldséggel chilis szószban, nade hagyjuk.
